www.fazekasboda-falu.hupont.hu

fazekasboda : egy kicsi, de nagyon aranyos és szép falu, amely kellemes és hangulatos vidéken helyezkedik el

2010. május 1.-én  falunkban Majálist tartotunk. Kora reggeli előkészületekkel kesztük a napunkat. Délelőtt az itt felsorolt programmokon vehettek részt a gyerekek és a felnőttek is : mindenféle labda játékok, ugrókötelezés, szlalomozás biciklivel késöbb közös foci a fiúknak és a lányoknak is vegyesen. 13.00.-tól ebéd ( Az ebéd 200Ft/fő volt.) azoknak, akik előre befizették azt az összeget, amennyiért kaptak ennivalót és üditőt egyaránt.

Délután egy kedves kis műsorral készültünk az időseknek. Mivel ezen a napon tartottuk az Anyák napját is. Az időjárás megengedte nekünk, hogy kint tartsuk a műsort, hiszen győnyőrű idő volt aznap. A műsor kezdetével 2 kislány verset szavalt, késöbb pedig Kovács Bianka énekkel köszöntötte az eljövő idős falubeli és nem falubeli embereket. (énekelt dalok: Ahogy lesz úgy lesz, Egy kis nyugalmat). A műsor végén meglepetéssel készültünk a gyerekeknek a felnőtteknek és az időseknek is. Bábszínházzal kedveskettünk mindenkinek. Nagyon mókás kis előadás volt. Este pedig mini DiScO volt a már kicsit nagyobb gyerekeknek. A DISCO helye Ifjúsági Klubbunkban volt. Este 21.00.óra felé a játszótér melletti nagynagy területen tábortűzet gyűjtottunk.A tábortűz után összeszettük holmijainkat és haza menndegéltünk. A hírek szerint jővőre is megtartjuk, de jővőre még jobb lesz :) . Szeretettel várunk mindenkit!! Jöjjön el ön is és hozza a családját!

Képek :

img_2357.jpg Bábszínház

img_2324.jpg Májusfa állítás, a kicsik is segítettek:)

img_2336.jpg Játékok, nem csak gyerekeknek

2010. június 5.-én községünkben falunapott tartottunk.
Du. 2órakor :
Német nyelvű Szentmise, körmenettel.
Utána pedig az
emlékparkban, az emlékműnél következett a koszorúzás. Később pedig a Kultúrházban megnyitottuk a mi kis falunk ,, Heimat'' múzeumát.
Délután 16 órától következtek a kulturális programok. Először a Pécsváradi zeneiskolások, majd a nagypalli iskolások léptek színpadra, nagy-nagy sikerekkel. Szép magyar és valamint német dalokat énekelt
Kovács Bianka és Evelin. Valamint fellépett még a Szederkényi tánccsoport is, szintén nagy sikerekkel tértek haza. Minden szereplőnek és jelenlévő vendégnek biztosítottuk a vacsoráját. Végül pedig következett a bál, melyet a Póker zenekar biztosított.
Köszönet az :
Önkormányzatnak és a Német Önkormányzatnak.

Képek:

  imgp0032.jpg Nagypalli Iskolások

imgp0055.jpg Szederkényi tánc csoport

en_bia.jpg Kovács Bianka : 13éves fazekasbodai lány (énekelt dalok: Holnap hajnalig, MonteCarlo, Mit remélsz?+ még 2 db német dal...)

imgp0045.jpg Kovács Evelin : 9 éves, fazekasbodai kislány ( énekelt dalok : Kis madár )


2010. Június 27-én szemétszedést tartottunk ,,Olyan a falu amilyenné TE teszed '' jeligével. Sajnos nem tudtunk minden utcába eljutni mert nem voltunk túl sokan, de 2 zsákkal sikerült összeszednünk.

Majd legközelebb a többi utcára is sort kerítünk. :)

Fazekasbodáért és a
 Német
 Nemzetiségért Egyesület

Képek:
szemetszedees.jpg

2010. augusztus 14.-től 17.-ig = KÉZMŰVESTÁBOR ( a tábor indult 2010.-ben )

programmok: kirándulások; biciklitúrák; kézműves foglalkozások=festés, fonás, szővés, varrás; közös főzés, sütés....

15.-én közös tábortűzes éneklés, táncolás . . . gitározik majd nekük egy fazekasbodán élő férfi, aki régen zenész volt, és még a mai napig jól játszik a gitáron.

Minden nap különféle ételekkel várjuk eljövő gyerekeket és az őket elkisérő apukákat, anyukákat egyaránt... Az ebéd mellé jár még meglepetés is.


KÉPEK :fElTöLtÉs aLaTt . . .



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 9
Össz.: 9 705

Látogatottság növelés
Oldal: Mi történik községünkben?
www.fazekasboda-falu.hupont.hu - © 2008 - 2024 - fazekasboda-falu.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »